Vélemények, illetve azok elfogadása(?)

 Nem tudom, ki hogy van vele, de velem igen gyakran megesik, hogy képtelenek elfogadni a véleményem. Nem azért, mert nem indokolom meg, amikor kell, vagy fogom visszább, amikor csak közbe akarok szúrni valamit. Persze én is a nehezebb esetek közé tartozom a vitatkozások terén, nem véletlenül van ez az oldal is....:D De ha észérveket felhoz valaki, akkor kérdem én: Miért nem lehet ugyanazon fonalat követve logikát és észérveket bevetni, ha épp nem tetszik amit a másik képvisel....? :)

 Engem borzasztóan irritálni tud, amikor nem szimplán az elfogadásnak a hiánya, hanem egyenesen az elfogadás készségének a hiányával találkozok. Engem is sokszor marha nehéz meggyőzni bármivel kapcsolatban is, de én legalább megmagyarázom mindig, hogy miért is van úgy. Nem leordítom a másikat, nem az a válaszom, hogy "mert csak!", stb... És ezen felül természetesen meg is hallgatom az esetleges ellenérveket, elvégre úgy illik normálisabb berkekben.

 A gondok a legtöbbször nem is a baráti köröket érintik ilyen téren, elvégre azért vannak anyira jóban, mert megértik egymást, és így természetesen könnyebb elfogadni egymás különböző véleményeit. A gondok három leghúzóabb forrásának a szülő-gyerek, a főnök-alkalmazott, és a párkapcsolat jegyezhető be szerintem.
 Viszonylag egyszerűen megérthető eme észrevétel: mindegyik felsoroltban jelen van a lázadozó, feszegetjük a határokat kategóriáktól a büszkeségig, illetve hogy meg kell őrizni a tiszteletet, mert még felborul a megszokott kis életmódunk. No persze pont ezek miatt fogjuk nagyon gyakran totálisan felborogatni az addigi "idillt". Az emberek az alapvető mentalitásukból kifolyólag azt szeretik, ha márpedig nekik van igazuk. (Nem...! Ne vitázz, így van! ;) :P ) És ha ezt valaki nem fogadja el egy adott szituációban, akkor azzal egyenesen a kis lelki világa ellen intéz(het) támadást a másiknak, bár ezt sokan nem is fogják fel. Mivel az egyik oldalról ott van, hogy nem akar beletiporni a másik lelki világába, de érvényesíteni akarja a szerinte jogos meglátást, a másik oldalról meg az, hogy bár nem akar feltétlen úgy állni a dologhoz, de sajnos elvi alapon kezeljük a dolgok túlnyomó többégét, mert vita esetén szinte mindig rögtön bevijjog a tudatalatti szirénánk, hogy "veszély van, ez ellenkezik az én hozzáállásommal!", és már rögtön megy is a vérremenő vita, ha valaki nem tudja ezt tudatosan kezelni. Márpedig igen kevesen tudják, észrevételeim szerint.

 Egy kis személyes kedvenc sztorim a témában:
 Egyik ismerősömnél voltunk néhány éve, iszogattunk, és a polgármester úrral beszélgettem (többek között), aki egy középkorú cigány fickó volt. Tett valami kijelentést, amivel spec nem értettem egyet, mirefel kezdtem a mondatot az ellenérveléshez: "Minden tiszteletem a kornak, meg a többet látott szemnek, de..." (majdnem szó szerint is, de a lényege ez volt,), mire ő közbeszólt: "Ne tisztelj, amíg nem adtam rá okot!" Én ott le is fagytam egy pillanatra, ilyet még nekem nem mondtak, sőt, az idősebbek mindig elvárták, hogy márpedig tartsam tiszteletben azt, hogy ő idősebb, szóval okosabb, jobban látja a dolgokat, és kész. Viszont azóta is az egyik nagy kedvencem ez a sztori, mivel túl azon, hogy marha jót beszélgettünk ott, (és ráadásul kb duplaannyi idős volt mint én, a legfiatalabb is abból a 4 emberből, akikkel ott beszélgettem,) kiderült, hogy ha valaki korrektül áll a dolgokhoz, akkor nem számít a korkülönbség, csak az, hogy ki MIT gondol, MIÉRT gondolja úgy, és MILYEN érveket tud felsorakoztatni mellette. Lényegtelen a legtöbbször, születik e "megegyezés" a témában. A hangsúly a beszélgetésen van, és az eszmecserén.

 Egyre ritkábban találkozni olyan emberekkel, akikkel lehet vitatkozni. Nem a "repül a nehéz kő..." fejezetre gondolok, hanem amikor komolyabb/poénosabb témában nekiül két ember, és érv-ellenérv "harcban" egymásnak feszülve órákon át tökéletesen békésen el tudnak beszélgetni egy témáról. Legyen az a téma az emberek nagy kaszása, avagy csak annyi, hogy milyen szuperképességet választanál, ha lehetne.
 A hiba a mátrixban szerintem ott kezdődött, amikor a kötelező olvasmányokat elkezdték növelni, és egyre jobban erőltetni. Azt tudjuk elég pontosan szerintem, mi a következménye, ha valamit ránk akarnak erőltetni: aki addig szeretett olvasni, az is igen hamar kezdett ferde szemmel nézni mindenre, amin kettőnél több mondat van. Mert neki aztán senki ne erőltessen semmit. Aztán ahogy ebbe beleszokik valaki, (manapság megközelítőleg általános végéig az emberek 80%-a, amennyire én látom,) már elvből "utál olvasni", mert nincs jó könyv. Pedig van bőven, csak rosszul lett nekik tálalva, és rossz könyvekkel, a legtöbbször. Viszont ami fontosabb: mivel nem olvasott, max neten cirkál néhány idióta cikk között néha, ezért se szókincse, se konkrét háttérismerete, és még kevesebb egyénileg megalkotott elképzelése van. Ami akadna, azt meg a szókincs hiányában nem tudja tálalni. És már meg is kongatja rögtön a média a harnagjait, amire mindenki rögtön ráugrik, mert a fentiekből adódóan nagyon szépen befolyásolhatóak. Namost ezeket összetéve meg is kapjuk a végeredményt, mégpedig hogy miért is nem lehet túl gyakran olyanokkal találkozni, akikkel el lehet vitatkozni, érdemben is.

 Utána meg már csak azzal lehet betetőzni a dolgot, amikor nekiáll híradót nézni valaki, meg esetleg még néha neten is nézelődik, és napról-napra változó véleménye/érvkészlete lesz ettől, mert ugye a média napról napra mást mond, attól függően, ami éppen nekik tetszik/kell. És én meg magyarázzam meg neki, hogy "ember, ébredj már fel!"....:D Imádom. Ráadásul én leszek a hülye, mert még fel is tudja sorolni az összes "érvet", amit a beszélő dobozból a bácsi mondott, szóval az úgy van. De mintha leckét mondana fel kb a suliban, szó szerint idézve sokszor. Haláli. És miután ezzel végzett persze, várja, hogy én fogadjam is el kételyek, észrevételek nélkül az egész katyvaszt, mivel ő már elfogadta, tehát annak úgy is kell lennie.
 Mondjuk bevezettek egy új intézkedést, amiről abban a pillanatban látszik, hogy teszemazt meglőné legalább egy város teljes (normális) közlekedési lehetőségét, de mivel beszélő dobozban azt mondták, hogy ez nem így lesz, sőt, pont az ellenkezőjét fogja elérni a dolog, ezért már az úgy is van. Az már lényegtelen, hogy a bácsi a tv-ben nem mondott indokot, csak kikötötte kb, hogy "higyjétek el, jó lesz ez nektek!"....:)
 Persze tudom, ez már kezd igencsak kisarkított lenni, dehát korábbi cikkeknél is volt már róla szó: ezeken lehet a legjobban puffogni és/vagy virulni, szóval nem bírtam kihagyni, de azért direkt nem írtam konkrétumot...:D

 És még mielőtt lezárnám a témát, még egy kis apróság:
                   NE
             ERŐLTESD
                   RÁ
                MÁSRA
                    A
            VÉLEMÉNYED
                   !!!
 Ez a legnagyobb halálom, amikor egy "tetszik-nemtetszik" kérdésben meg akarják nekem magyarázni, hogy miért nem úgy van, ahogy én látom. Bazze. Most komolyan, ha nekem NEM tetszik valami, azt ne akarja már megmagyarázni senki, hogy "márpedig de igen tetszeni fog!"....:D

 Szóval miután tudjuk, hogy egy szónak is nagy anyázás a vége, én azt mondanám zárásként, hogy tessék mindenki felé SOKKAL nagyobb elfogadókészséggel viszonyulni, mert nekem pl a kishugom is mondott már nem egyszer olyat, amit legalábbis megfontolára igencsak érdemesnek találtam, pedig feleannyi idős mint én. Sose tudhatjuk, hogy mit érdemes komolyan venni, és mit nem, amíg meg nem hallgattuk, és körbe nem jártuk. És persze ennek az ellenkezője is igaz: találkoztam már olyan többdiplomás emberkével, aki (a saját tanulmányi területén ráadásaul...!) olyan bődületes baromségot állított, és még kardoskodott is mellette, hogy a teljes banda sírva röhögött az egészen, akik ott voltak. Mert már józan paraszti észel is fel lehetett fogni, hogy még csak elméleti szinten se állja meg a helyét a dolog. Úgyhogy tessék nekiállni gondolkodni. Nem olyan fájdalmas dolog. Ha én kibírom, szerintem más is....;)