"Csak Ön után!"

 Hogy miről is szólhat egy ilyen címmel megáldott cikk....? Hát egy kis viselkedéskultúra, az udvariasság területén lévő mókaságok kapcsán, elsősorban. :)

 Sokszor felmerült már bennem a kérdés, hogy miért is olyan nehéz megtalálni a hangot egy-egy társasággal/emberrel. Gondolom ezzel nem csak én vagyok így, valószínűleg mással is megesett már párszor, hogy minden őszinte igyekezet ellenére is a kontakt nem egészen működött úgy, ahogy annak illett volna, és fogalma sincs néha az embernek, hogy hogyan javíthatna a dolgon.
 Véleményem szerint ennek az alapvető oka egyrészt - természetesen - a nevelésből fakad: kit, hogy, milyen módszerekkel neveltek otthon; az ilyen különbségek gyakran okoznak mókás helyzeteket, bár a nagy része azért viszonylag könnyen kezelhető, ha értelmes felekről van szó.
 Másrészt - szintén nyílvánvaló - a személyes életvitelből fakadó berögződések külömbözősége; ezek már csúnyább helyzeteket szülhetnek még a legnormálisabb emberek között is, kapcsolatok is mentek már rá ilyenekre. Ezek a berögződések ugyanis úgy működnek, mint a betonoszlop: arrébb lehet tenni - jelen esetben meg lehet oldani -, de baromi nehéz, mivel azért rögzült be az adott dolog úgy ahogy, mert egészen addig jó volt úgy, bármilyen helyzetről is volt szó (vagy csak simán a kutyát se érdekelte, átsiklottak felette). Természetesen ilyenkor már mindig a másik félben keresi mindenki automatice a hibát, és így igen nehéz dűlőre jutni bármit illetően is.
 Harmadrészt - és bár ez talán nem annyira nyílvánvaló, annál húzósabb lehet - az előző mókaság egy vállfaja, az etikett, melyet bár tanulunk (általában...;) ), de mindenki egy sajátos szűrővel rendelkezik ennek befogadására, jó kis különbségeket hozva ezzel létre. Ráadásnak egyénenként azzal is módosul a szűrése/változtatása az etikett szabályait illetően, hogy mikor, kitől és miért kell megemésztenie az adott szabályt. Példának okáért: egy tini csajszinak megmagyarázni, hogy nem illik orbitális böffentéseket elereszteni az ebédlőben - hát legalábbis mókás kis fejezet, tapasztalatból mondom...:D Viszont egy mondjuk 25 éves fickónak elmagyarázni, hogy "húzd ki azt a széket, hogy le tudjon ülni a randira hívott lány" már nem olyan vészes, mert mind szellemileg, mind korban közelebb áll a "szabály" lényegességének felfogásához, elsajátításához.
 Persze meg lehet fordítani a példákat, de a lényeg azt hiszem érthető. ;)

 Nomármost ez az egész körtúra eddig azért zajlott, hogy kicsit alapot adjak a mondanivalómnak, tudniillik ezek alapján már aki nem gondolkodott el ezen a témán, az is kapott egy kis löketet/segítséget.
 Tehát vissza is kanyarodhatunk az elejére: udvariaskodás.
 Részemről a legtöbbször igen kényelmetlenül érzem magam, ha udvariaskodni kell valakivel. Nem mintha nem lennék jól nevelve; abszolute megy a legtöbb helyzetben a tökéletesen megfelelő "illemkódex". Csakhát van két komoly gondom: 1.) Nem szeretem, ha nem lehetek közvetlen valakivel, kissé frusztrált tudok lenni olyan helyzetekben (bár ezt szerencsére viszonylag jól tudom palástolni); 2.) Tapasztalataim szerint az emberek túlnyomó többségének halvány gőze sincs az egy-egy adott szituációban "illendő" megjelenésről/magatartásról, csak elvárják, hogy a másik fél tudja, és megfeleljen az illemszabályoknak - amik persze sokszor már ki vannak kissé (vagy nagyon) csavarva, az adott személy ízlése alapján.

 Az udvariaskodás, az illemszabályok, az etikett természetesen szükségesek, elvégre ezek nélkül jó kis káosz uralkodna pl. egy munkahelyen, ahol az első napos dolgozó a vezérigazgatónak azzal nyitna, hogy "cső haver!". Elvégre ezekkel lehet betartatni a családi/munkahelyi/politikai/katonai/stb hierarchiát. No nem mindegy, ki melyiket mennyire veszi véresen komolyan, mert egy családban nagyon nem jó, ha egy katonai hierarchiának megfelelően megy a rendszer.
 Egy családban az "udvarias" és a "tisztelettudó" az irányadó, jobb esetben, míg a katonaságnál a "tisztelettudó" és az "alázatos" ("befogod a pofád és azt teszed amit mondok!" ;) ) a megfelelő verzió. Remélhetőleg nem kell erre kitérnem, hogy miért is...:P

 A problémák ott kezdődnek, amikor példának okáért a kedves apuka és/vagy anyuka úgy gondolja, hogy a gyerek inkább háziállat, mint ember, és ennek következtében ha nem engedelmeskedik feltétel nélkül minden elvárásnak, utasításnak, akkor a "lázadó kölyök" meg van fenyítve. Ez nem csak az adott családra van ugyanis (általában) igen káros hatással, hanem a későbbiekben a gyerek társas életére is. Merthogy egy ilyen helyzetből fakadóan a szegény kölök vagy egy "túl jól nevelt" mimóza lesz, akit úgy befolyásolnak, ahogy akarnak, mivel hozzászokott, hogy neki az a dolga, hogy megfeleljen, nem az, hogy egyéniség legyen, vagy pedig egy sunyi kis patkány, aki otthon eljátsza ugyan a szükséges szerepet, hogy anyu és apu ne fenyítse meg, de közben forr benne a düh, és később a társaságokban ő is úgy fog viselkedni, ahogy a szülei tették vele otthon.

 Namost máris van egy adott nevelési módszerből 2 szélsőséges felfogású/viselkedésű kölkünk. Ha ezek összekerülnek, akkor nincs nagy gond, természetesen a második verzió gond nélkül alkalmazza majd ugyanazt a rendszert az elsőn, és mindenki boldog, hiszen ezt szokták meg, működik a dolog. Node mivan, ha mondjuk két olyan kamaszt zárunk össze, akik a második verzióba tartoznak? Azon túl, hogy valószínűleg 5 perc alatt vér fog folyni, egyik se fogja megérteni, miért viselkedik olyan elviselhetetlenül a másik. És hiába tanították meg őket a suliban (már ha megtették), mit-hogy illik társaságban, a személyes tapasztalaton alapuló berögződés le fogja gyűrni a tanítást. Merthogy az már bevált, neki ne mondják meg, mit tegyen. Utána szépen cseperedik a gyerkőc, eléri mondjuk a 25 éves kort. Ekkor már benőtt kicsit a feje lágya, már tanult az etikettről is ezt-azt, így ha két második verziós egyént összeeresztünk, akkor már a felszínen udvariasan le tudják kezelni a dolgot (legalábbis az értelmesebbje), de gondolatban ugyanúgy percenként kinyírják a másikat, mivel érzik mindketten: a kontakt nem jó. Hiba van a gépezetben. Meg kell tenni, amit lehet, hogy normális mederben menjenek a dolgok, de egy perccel se kívánnak több időt tölteni egymás társaságában a kelleténél.
 Hogy miért vezettem így le eme példát? Egyszerű: nagyon jól ki lehet venni az első, második és harmadik főbb pont alakulását. Ugyanis innentől kezdődik a sok mókás példa.

1.)
 Utcai találkozás.
 Ettől van a leginkább agyhúgykövem. Van egy rokon/haver/munkatárs, akivel hetente, vagy naponta többször is találkozik az ember, tehát a kinézete legalábbis nem új neki, akármikor futnak össze. Barátok facebookon is, természetesen. Amikor egy légtérben tartózkodnak, elpoénkodnak, stb. De az utcán elhaladva egymás mellett már nem tudnak köszönni. Kérdem én: miért?! Milyen oka van ennek? Ez szimpla bunkóság, nem egyéb! Persze tudom, hogy előfordul olyan, aki "elvarázsolt", velem is volt már olyan, hogy egy ismerősöm - ráadásul egy nagyon közeli ismerősöm - jött velem szemben, és konkrétan be kellett integetnie a kalapom karimája alá, hogy észrevegyem, annyira elméláztam valamin. De az emberek többségénél sajnos nem erről van szó manapság.

2.)
 Munkahelyi viszonyok.
 No ez is sok mókaságot szül, de más vonulatban. Itt ugyanis általában abból fakadnak a vicces helyzetek, hogy van mondjuk egy okos, már a megjelenésével is tekintélyt parancsoló beosztott, meg van egy nyikhaj vezető beosztású egyén, és bár mindketten tudják, ki mit engedhet meg magának a másikkal szemben, mégis elkezd igen hamar felborulni az "egyensúly", mivel érzik mindketten, hogy a munkahelyi beosztás nem minden.
 Egy másik jópofa helyzet akkor alakulhat ki még, ha a főnök és beosztottja nagyon jóban vannak, haverként tekintenek egymásra, a főnök rendszeresen kikéri a véleményét - mint haver a havertól - a beosztottnak. Node aztán jön egy helyzet, ahol a beosztottnak jobb ötlete támad, és ezt megosztja főnökével, de az nem hajlandó (tökmindegy milyen okból) változtatni a dolgon. Aztán akár még a végén a haveri hangulat is kárát látja a mókának, mert annyira nem tudnak dűlőre jutni.

3.)
 Nő vs férfi.
 Hát ez annyi jó kis mókát hozhat össze, hogy ki se térek mindre, mert az egy külön cikket is megérdemelne, csak egy-két (szerintem) fontosabbat kiemelek, természetesen kisarkítva, csak hogy még viccesebbnek hasson...;)
 Először is kapcsolat. Manapság igen nehezen lehet összeszeni egy adott személynek megfelelő párt, ugyanis mindenki meg van győződve, hogy márpedig ő tudja, hogy hogy kell működnie egy kapcsolatnak. A legtöbb nő azt akarja, hogy kényeztessék, pénzeljék, viseljék el minden hibáját. A legöbb férfi ugyanezeket akarja, kivéve a pénzelést, az náluk átmegy a személyes hobbi űzésére, amiben természetesen legyen partner a nő. Ezeket természetesen mindkét fél gond nélkül alá is támasztja a saját erkölcsi/etikai szabályzatával, és általában rendkívül udvariasan (legalábbis a felületi részt illetően) megmagyarázzák egymásnak, próbálják rávezetni, édesgetni a másikat. No persze ha ez nem működik, akkor átcsap igen könnyedén a kapcsolat "a két második verziós gyerek" összeeresztésének példájára....;) (szerelmeben és háborúban nincs szabály! :P )

 Ezen kívül bejön még a feminista hozzáállás sok nőnél - nem jó; vagy a himsoviniszta felfogás a férfiaknál - szintén nem jó (ezekre itt nem térek ki, másik cikk foglalkozik/fog foglalkozni ezekkel). De a lényeg, hogy ha ezek egy kapcsolatban ütköznek, akkor ott minden udvariaskoás félre van téve, és előkerül a Mr. és Mrs. Smith verzió. Csak mert úgyis kell a buli...;)
 Munkahelyi viszony? No ez már eleve annyi viccet tartogat magában, hogy csak megemlítem példának okáért a "szexi titkárnő sportkocsival" és a "kondis srác a diákmelóban" sztereotípiákat, azt hiszem mindenki ismeri a protokollt ezekre a helyzetekre nézve...;)

4.)
 Telefon.
 Hát ez se piskóta...:D
 A legtöbb ember azt se tudja, hogy illik felvenni a telefont - még a hivatalos helyről hívók se! A kedvenceim közé tartozik, amikor egy telemarketinges cég képviselője felhív (az is jó kérdés, hogy milyen alapon teszi, meg honnan is tudja a számom....? De erről máskor ;)), aztán 3 másodperc alatt köszön, bemutatkozik, elmondja honnan hív... ....és már darálja is a betanult szövegét. És én? Azért megkérdezi a nevemet esetleg...? Vagy hogy érdekel e bármi is....? :D
 Aztán a hivatalos ügyintézők se semmik. Sokszor találkoztam már olyannal, hogy konkrétan bemutatkozni se tud, csak közli, hogy honnan hív és milyen ügyben. Aztán ha meg akarnám szólítani, akkor meg jöhet a "hölgyem"-ezés, "uram"-ozás. Mert az olyan jó móka...;) De volt már olyan is, hogy még azt se mondta meg, hogy honnan hív, csak rögtön nyitotta azzal, hogy "Jó napot kívánok, az ügyben hívom, hogy...." Tiszta kabaré, azt hinné az ember, hogy legalább egy nemzetközi cégnél tudják az illemet, legalább minimális szinten...:D

5.)
 Levél.
 Hát erre szintén nem térnék ki nagyon, csak annyit említenék meg, hogy manapság hivatalos levél....? A legtöbb ember helyesen írni se tud, nem hogy még azt hivatalos formátumba is rendezze....:D

 No és akkor legyen némi tanulság is a kifigurázás után...:)
 Először is tetszik, nem tetszik, tanulj egy kis illemet, akárhány éves is vagy. Nem fog megártani, maximum nem hasznosítod a mindennapjaidban. Utána tanulj meg köszönni, mert nem hátrány, főleg ha az utcán találkozol valamely ismerősöddel/rokonoddal. ;) No meg hölgyeim és uraim, nem lesz kárára senkinek, ha tud viselkedni a másik nem előtt, légyen az kapcsolatban, haveri viszonyban, avagy munkahelyen....:)
 Aztán meg hát az sem árt ha tudod, mikor kötekedhetsz, és mikor nem, mert ha rosszkor teszed meg, vagy az orrod, vagy az állásod bánhatja...:P Esetleg még egy kapcsolat is...:)
 (Jó hogy ezt pont én mondom, aki mindenbe beleköt mi? ;) )